HunHír.info

2019. Újkenyér hava 23. nap, Tuli napja.

Fesztiválbérleteket fogadott el – 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a volt kolozsvári alpolgármestert

2019. május 22. 17:30
Hunhír.info

Befolyással való üzérkedés miatt két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármestert a román legfelsőbb bíróság szerdán hozott jogerős ítéletében. Az ítélet kivonatát a legfelsőbb bíróság sajtóosztálya juttatta el az MTI-hez. A legfelsőbb bíróság részben elfogadta Horváth Annának az elsőfokú ítélet elleni fellebbezését, és eltörölte a pénzmosásért kiszabott büntetést.

Menedék - Pálfi

Érvényben hagyta azonban azt a büntetést, amelyet befolyással való üzérkedésért szabtak ki.

A kétéves börtönbüntetés végrehajtását négy évre függesztette fel a bíróság.

Ez idő alatt az elítéltnek rendszeresen jelentkeznie kell a kijelölt hatóságnál, fogadnia kell a felügyeletet ellátó hatóság látogatásait, előzetesen be kell jelentenie lakcíme, munkahelye esetleges megváltoztatását és minden öt napnál hosszabb eltávozást, valamint tájékoztatnia kell a hatóságokat a megélhetési forrásairól.

A bíróság arról is rendelkezett, hogy az elítéltnek száz nap közmunkát kell végeznie egy szociális intézményben vagy a kolozsvári közterület-fenntartó vállalatnál

A legfelsőbb bíróság "befolyás vásárlása" miatt másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte el az ügy másodrendű vádlottját, Fodor Zsolt üzletembert.

Horváth Anna az ítélethirdetés után az egyik közösségi portálon azt közölte: jogászként tudja, hogy nem tisztje értelmezni, magyarázni a jogerős ítéletet.

Hozzátette: miután megkapta az ítélet megindokolt változatát, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulva keresi igazsága bizonyításának "az utolsó, kései lehetőségét". Azt is közölte, hogy a teljes peranyagot kutathatóvá, tanulmányozhatóvá teszi, és átadja a Kolosváry Bálint Jogtudományi Kutatókönyvtárnak.

Az ügy április 3-án tartott utolsó tárgyalásán a védelem arra hivatkozott, hogy az ügyészség olyan titkosszolgálati lehallgatásra alapozta a vádat, amelyet a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) manipulált, és amelyet hibásan fordítottak le románra. Horváth Anna ügyvédje elmondta: az alapfokon eljáró bíró sem állította, hogy egyértelmű bűncselekmény esete áll fenn, hanem csak azt, hogy erre lehet következtetni.

Horváth Annát 2018 márciusában befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjában is bűnösnek találta a kolozsvári táblabíróság, és két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet után kijelentette, "a szekusállam potentátjai" döntötték el, hogy Kolozsvár magyar alpolgármestere nemzetbiztonsági kockázatot jelent, és akaratukat a bíróságon is végigvitték.

A kommunista diktatúra politikai rendőrségének említésével Horváth Anna arra utalt, hogy mielőtt a korrupcióellenes romániai ügyészség (DNA) 2016 októberében nyomozást indított ellene, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nemzetbiztonsági okokra hivatkozva több hónapon át megfigyelte, és egy kávéházi beszélgetésének a hangfelvétele alapján jártak el ellene. A román alkotmánybíróság korábban kimondta, hogy a bíróságok nem vehetik figyelembe azokat a bizonyítékokat, amelyek titkosszolgálati megfigyeléseken, lehallgatásokon alapulnak, Horváth Anna esetében azonban ezt nem vették figyelembe.

A bíróságra 2016 decemberében benyújtott vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy üzletembertől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.

Horváth Anna az ellene 2016 októberében elrendelt kényszerintézkedés miatt nem tudta ellátni alpolgármesteri teendőit, ezért 2017 márciusában lemondott tisztségéről. Azóta az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként dolgozik.

mti

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Ady Endre és a Nyugat - keménytáblás - Raffay ErnőAdy Endre és a Nyugat - keménytáblás
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 591 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A magyar ősvallás és őstörténet elhallgatott összefüggései - Pálfi KárolyA magyar ősvallás és őstörténet elhallgatott összefüggései
Könyv - Bolti ár: 6 990 Ft
Internetes ár: 5 990 Ft
14% internetes kedvezménnyel
Lélek és szögesdrót - Szolzsenyicin, magyar ecsettel - Domonkos LászlóLélek és szögesdrót - Szolzsenyicin, magyar ecsettel
Könyv - Bolti ár: 2 990 Ft
Internetes ár: 2 542 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Állatbarát kombó - két állatbarát könyv együtt kedvezőbben - Melanie Joy, Wallace SifeÁllatbarát kombó - két állatbarát könyv együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 7 490 Ft
Internetes ár: 4 990 Ft
33% internetes kedvezménnyel
Öröktűz I-II. DVD - Jelenczki IstvánÖröktűz I-II. DVD
DVD - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 500 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat