HunHír.info

2019. Újkenyér hava 23. nap, Tuli napja.

Március 15.: akcióban a nemzeti jogvédők

2009. március 30. 16:39
HunHír.Hu

rendorsor.jpgTöbb jogsértést is elkövetett március 15-én a rendőrség a Nemzeti Jogvédő Alapítvány hétfőn bemutatott - az ünnepről készült - jelentése szerint. A jogvédők szerint visszatérő jelenség a minden jogalapot nélkülöző előállítások sora is, ugyanis voltak olyanok, akiket azért állítottak elő, mert zászlót, transzparenseket lobogtattak és nemzeti jelképeket viseltek, azonban a rendezvényt nem zavarták meg.

Magyar Menedék - Raffay

A jelentést Gaudi Nagy Tamás, az alapítvány ügyvezetője egy budapesti kávéházban ismertette. Az alapítvány szerint a februárban hatályba lépett úgynevezett "lex tojás" törvény rendelkezései alkotmánysértően tág és önkényes értelmezési lehetőséget biztosítanak a rendőrségnek.

Gaudi elmondta: a rendőrség március 15-én többször is aránytalan és szükségtelen módon korlátozta a gyülekezési jogot és megfélemlítő erődemonstrációkkal próbálta rendszabályozni a jogaikat gyakorló polgárokat. Gyakoriak voltak a "zaklató" igazoltatások, ruházat és csomagátvizsgálások. A jogvédő szerint az is aggályos volt, hogy a rendőrség egyetlen vonulásos rendezvényt sem engedélyezett.

A jogvédők szerint visszatérő jelenség a minden jogalapot nélkülöző előállítások sora is, ugyanis voltak olyanok, akiket azért állítottak elő, mert zászlót, transzparenseket lobogtattak és nemzeti jelképeket viseltek, azonban a rendezvényt nem zavarták meg. A már előállítottakkal is súlyos jogsértések történtek. A Gyorskocsi utcai fogdában az fogvatartottakat nem az előállító helyiségben, hanem fogdában tartották, ráadásul meztelenre vetkőztették őket és a testüregeiket is átvizsgálták.

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány a jelentést még ezen a héten eljuttatja Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitányhoz és levélben kérik arra, hogy a képviselőik a jövőben hatékonyabban működhessenek együtt a rendőrséggel. Azt szeretnék, hogy ezek után ne akadályozzák őket munkájukban és könnyebben bejuthassanak azokhoz, akiket utcai megmozdulásokról állítottak elő - tette hozzá Gaudi Nagy Tamás.

F.H.

HunHír.Hu kommentár:

Kénytelenek voltunk átvenni a liberális hírügynökség tudósítását, mert a hírportálunk nem kapott meghívást a rendezvényre. De hát miért is ne működne ez így a "szélsőjobb" oldalon.

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Ébredés az Ötödik dimenzióban - Maureen J. St. GermainÉbredés az Ötödik dimenzióban
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 491 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Kozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben - László ErvinKozmikus hologram és a Kozmosz intelligenciája együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 9 000 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
22% internetes kedvezménnyel
A Magyar Szent Korona országai KIRAKÓS
A Magyar Szent Korona országai KIRAKÓS
Puzzle - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 500 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A magyarság sorsdöntő államalapításai - 4 kötet egy könyvben! - Badiny Jós FerencA magyarság sorsdöntő államalapításai - 4 kötet egy könyvben!
Könyv - Bolti ár: 9 990 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
20% internetes kedvezménnyel
Trianon Rockopera DVD - Koltay GáborTrianon Rockopera DVD
DVD - Bolti ár: 7 990 Ft
Internetes ár: 6 990 Ft
13% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat