HunHír.info

2019. Újkenyér hava 23. nap, Tuli napja.

Szent Istvánra és Szűz Máriára emlékeztünk (+videó)

2019. augusztus 21. 11:08

sztkorona250.jpgA Zsámbéki Keresztelő Szent János Plébániatemplomban ifj. Tompó László tartott előadást 2019. augusztus 18-án, a szentmisét követően „Szent István és Szűz Mária a magyar történelemben” címmel.

Nem lesz más, aki a hölgyeknek udvaroljon, mint a négerek

2019. augusztus 14. 22:49

neger-bevandorlok-250.jpgTörténetesen Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontjába, a Pólus Centerbe vitt utam. A konfekció boltok mindegyikének bejáratánál vevőcsalogató, divatruhába öltöztetett bábuk éktelenkedtek. Kivétel nélkül néger nőket és férfiakat ábrázoltak! Ez már több, mint iszlám propaganda, ez az afroamerikai trendi erőszakolása kereskedelmi szinten is.

„Az antiszemitizmus alapja semmi esetre sem a zsidógyűlölet”

2019. augusztus 09. 18:38

talmud-250.jpgElölről kezdem. Keresztény közösség kért fel egy előadássorozat megtartására. Meghirdetését követően szervezője egyre csak kapta az üzeneteket arról, hogy az előadó mennyire nem kívánatos, minthogy „fasiszta hajlamú”. Amúgy továbbra is megtiszteltetésnek veszem az effajta minősítést, pláne azután, hogy Rákosi apánk idestova jó hetven éve hányszor szólt arról, minő borzalom kilenc és fél millió fasisztával építeni a „szociálizmus”-t.

Heller Ágnes halálára

2019. július 21. 16:48

heller-agnes.jpg„Halottról jót vagy semmit.” Talán soha nem éreztem annyira, mennyire hamis állítás ez, mint most, amikor Heller Ágnes halálhíréről értesültem. „Halottról igazat vagy semmit.” Így a helyes!

Nem a házasságra?

2019. július 17. 15:24

Már megint a biblikus közmondás juthatnók eszünkbe: nincs semmi új a nap alatt. Pláne, tehetnők hozzá, ilyenkor nyáridőn, amikor „élvezzük az életet” („dolce vita”), s ugyebár hagyjanak már békén a papos szövegeléssel, azzal, hogy a házasság – szentség.

Ha ma Szabó Dezső megszólalna...

2019. június 28. 16:16

szabo-dezso.jpgTudom, talán rossz a cím, hányan tudják manapság már ugyanis, ki volt Szabó Dezső? Egyszer egy bölcsészkari felvételin az volt az egyik kérdés, kicsoda Püski Sándor? „Ő a kocsis a falunkban”– vágta ki magát a megkérdezett. Nos, ennek analógiájára persze nem csodálkozhatnók, ha Szabó Dezsővel kapcsolatban ugyanez történne. No de miért szól róla most mégis a fáma?

Olyan mélyre jutottunk, hogy abból már csak felemelkedni lehet

2019. május 12. 15:21

viragzo-fa.jpgEgyre közeleg május 26-a, s bár nyilvánvaló, hogy nem feltétlenül egy szavazással dőlnek el dolgaink, mégis egyre nagyobb aggodalommal figyelhetnők eddig is meglehetősen sokat látott vén kontinensünk szellemi éghajlatának alakulását. Olybá érzi az ember, nem kell ahhoz egy újabb „arab tavasz” hogy szembesüljön, hová süllyedt világunk.

KOMMUNISTA TÍZPARANCSOLAT

2019. április 14. 17:51

voroscsillag.jpgNem tévedés, ilyen is született Magyarországon Kun Béláék 1919-es 133 napos terrorja alatt. Íme belőlük kettő: „I. Szüleiteknek nem tartoztok hálával, ők a saját gyönyörűségüökre nemzettek titeket... II. Az egykorúak közötti szerelem az, mely a legeredményesebb gyönyörökhöz vezet...”

Amit a németek mondtak az oroszok garázdálkodásairól, gyerekmese volt a rideg valósághoz képest

2019. február 25. 09:45

A katolikus morálteológia tanítása szerint a bűnben végképp megátalkodottak akkor sem gyónnának a pokolban, ha lenne abban gyóntatószék. Igen, ez jut az ember eszébe, amikor szembesül azzal, miként folyik balliberális körökben a kommunizmus bűneinek kisebbítése, sőt tagadása. Mert is mond a balliberális tábor ilyenkor, a kommunizmus áldozatainak emléknapján is?. „De azok a nácik voltak a legkegyetlenebbek.” „Ők népirtók voltak, a kommunisták nem!”

Ilyen a liberális

2019. február 09. 18:09

A stílus maga az ember, tartja az ősi közmondás. Pláne, ha liberálisról van szó. Sokféle típusa van, de mégis, ismertetőjegyeiről bármikor felismerhető – akár álarcban, akár anélkül lép elénk. E sorok írója lényegileg kétfélét ismer belőle.

Ellenzékiség és értelmiség? Együtt nem megy!

2019. január 27. 17:05

„A világgal nem az a legnagyobb probléma, hogy gazemberek irányítják, hanem az, hogy az emberekkel gond nélkül tehetnek meg bármit, mert azok tűrik!” Az iménti, sokakból a „Tetszik” opció választását kiváltó fészbúkos mondat kapcsán mi is juthat az ember eszébe, ha nem az, hogy az egyre kifulladóbb ellenzéki mozgolódások élén és mögött állók valahogy régi, sajnos túlontúl ismerős időkre emlékeztetnek.

Száz éve hunyt el Ady Endre

2019. január 27. 15:13

Száz éve, 1919. január 27-én hunyt el Ady Endre. Ha voltak olyan költőink-íróink, akik végzetesen megosztották a közvéleményt, ő mindenképpen közéjük tartozott. Kié, kiké is volt?

Munkácsy sem kell nekik

2019. január 10. 21:48

lenin-fiuk-aldozatukkal-pozolva250.jpgAmint ismeretes, állami tulajdonba került végre Munkácsy Mihály Golgotája, amit hárommilliárd forintért vásárolt meg a kormány egy amerikai magyar milliárdos műgyűjtőtől, s így debreceni kiállítóhelyén, a Déry Múzeumban végre megtekinthető lesz a teljes Munkácsy-triptichon.

Kő kövön nem maradna hatalomra kerülésükkel abból, amit rendnek nevezünk

2019. január 08. 14:41

lib.jpgTudom, felesleges a történelmi nosztalgiázás, de most mégis engedtessék meg. Mennyire irigylem ama Ferenc József-i időket! S hogy miért? Mert akkor még előfordult, hogy a rend ellen vétők megütötték bizony a bokájukat. Azokban az időkben például nem a gyermekek, de még csak nem is szüleik „döntötték el”, hogy milyen tantárgyak legyenek az iskolákban...

Wass Albert üzenete: „Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet!”

2019. január 08. 07:32

wass-.jpgSzáztizenegy éve, 1908. január 8-án született a Kolozsvár melletti Válaszúton gróf Czegei Wass Albert, magyar létünket talán legteljesebben kifejező és átélő költő-író klasszikusunk, akitől még holtában is félnek a szellemi életünket egyszer s mindenkorra felszámolni akaró posztmodern barbarizmus hívei.

Liberalizmus? Irány a káoszba!

2018. december 29. 16:51

liberalism500.jpg„Szinte ijesztő az a vallástalanság, az az erkölcsi romlottság, amely már 6-8 éves gyermekeknél is megszokott dolog. Nem is csoda! Apjától, anyjától mást se hall, mint ocsmány beszédet, káromkodást. Nem ritka eset az sem, hogy a gyermek maga emel panaszt saját szülője ellen, aki mást sem tesz, mint a papokat szidja s megtiltja, hogy gyermeke templomba menjen!”

Vásárlás = vásárláz

2018. december 28. 17:00

plaza500.jpgÖles cikkcímen akad meg szemem: „Rekordösszeget költöttek a családok vásárlásra.” Idén „tavalyhoz képest bő ezermilliárd forinttal hagytak többet a családok az áruházak pénztáraiban”. A cikknek természetesen van folytatása, de ha megengedik, megállok, s kénytelen vagyok meghagyni mostani filippikám címét.

Mindszentyt ma is golgotára küldenék

2018. december 26. 15:50

mindszenty-jozsef.jpgAz ókori pogány görög bölcs, Szókratész mondta, hogy ha eljönne egy makulátlan ember a világra, rögvest kivégeznék. Mintha megsejtett volna valamit abból, ami a kommunizmussal tényleg be is következett. Gondoljunk csak Mindszenty bíborosra!

Rákos fekély a Fidesz testén

2018. december 22. 16:32

mocsar.jpgNem csitul ama kultúrkampf. Balog Zoltán miniszterelnöki biztosról szól a fáma most – hiába, vannak, akiknek Jézus születése sem ünnep. Az ember csak fogja a fejét. Másról sincsen szó, mint hogy megvédjük nemzeti identitásunkat és keresztény kultúránkat. És mi a helyzet a valóságban?

Parazitizmus és kultúrkampf

2018. december 21. 12:31

nyiro-jozsef.jpgPersze egyszerűbben is fogalmazhatnók. Valakit kidobnak az ajtón és bárhonnan, bármiképpen, de visszamászik. Konkrétabban arról van szó, hogy láthatóan a kormánypártnak két szárnya van: baloldali és jobboldali. (A képen Nyirő József)

Régebbi hírek a rovatban:


A rovat teljes archívuma
Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Deep State legyőzése - Jerome R. CorsiA Deep State legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 141 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Akciós Horthy-csomag ajándék Horthy naptárral - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóAkciós Horthy-csomag ajándék Horthy naptárral
Könyv - Bolti ár: 12 000 Ft
Internetes ár: 7 990 Ft
33% internetes kedvezménnyel
Egregorok - Mark StavishEgregorok
Könyv - Bolti ár: 3 990 Ft
Internetes ár: 3 300 Ft
17% internetes kedvezménnyel
Ősi Magyarország - Grandpierre AttilaŐsi Magyarország
Könyv - Bolti ár: 7 500 Ft
Internetes ár: 6 375 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Árpád Kódex
Árpád Kódex
Könyv - Bolti ár: 9 980 Ft
Internetes ár: 8 982 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat