HunHír.info

2019. Újkenyér hava 22. nap, Ella napja.

Égő gumiabroncsok és parittyázó fiatalok a Gázai övezet határán - már 41 palesztin halott

2018. május 14. 16:31
Hunhír.info

palesztin-kodobalo-250.jpgSűrű fekete füsttel égő gumiabroncsok között köveket szedegető és az izraeli katonák felé parittyázó fiatal palesztinokat lehet látni a BBC összecsapásokról készített felvételén. Az izraeli katonák által lelőtt halálos áldozatok mellett a harcokban a palesztin vörös félhold szerint több mint ezren megsebesültek, köztük hat újságíró, egyikük az algériai tévé tudósítója.

Menedék - Pálfi

A Gázai övezetet irányító Hamász radikális iszlamista palesztin szervezet március végén tiltakozásra szólította fel az ott élő arabokat az izraeli "blokád" ellen, a palesztinok hazatérésének jogát követelve. Mára ismét ezrek gyűltek össze a határkerítés közelében, ugyanis ma nyitják meg a Jeruzsálembe költöztetett amerikai nagykövetséget, amellyel az Államok – palesztin felháborodást váltva ki – elismerte a várost Izrael fővárosaként, ráadásul ma van Izrael Állam megalapításának 70. évfordulója is, amit az arabok Nakbának, vagyis katasztrófának neveznek.

Az izraeli hadsereg korábban röplapokat dobott le az övezetben, arra szólítva fel az ott élőket, hogy ne legyenek a Hamász eszközei, és ne közelítsék meg a határkerítést. A zsidó állam váltig állítja, hogy katonái nem alkalmaztak a szükségesnél nagyobb erőszakot, a felszólítás ellenére azonban egyes tüntetők megpróbálták megrongálni a kerítést, hogy átjussanak Izrael területére. A izraeli katonák könnygránátokat vetettek be a demonstrálók ellen, fegyverüket pedig határsértési kísérletek esetén használták.

A Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat közölte, hogy a Hamász egyik tagjának kihallgatása révén olyan információkhoz jutottak, hogy az iszlamista szervezet célja az, hogy fegyvertelen civilek ezreit küldi a kerítéshez, s miután ők átszakították az akadályt, fegyvereseik a tömeggel együtt benyomulnak Izraelbe. Az összecsapás áldozatainak száma reggel óta nő.

Megnyitották a nagykövetséget

Az Egyesült Államok hivatalosan megnyitottnak nyilvánította izraeli nagykövetségét Jeruzsálemben, ahová annak jeleként költöztették át a képviseletet, hogy Washington elismerte a várost Izrael fővárosának.

A megnyitóra videoüzenetet küldött Donald Trump amerikai elnök, és ebben leszögezte, hogy az Egyesült Államok továbbra is teljes elkötelezettséggel kíván dolgozni a tartós izraeli-palesztin békemegállapodás elérése érdekében.

A palesztin területeken tüntetéseket tartottak a nagykövetség átköltöztetése miatt. A Gázai övezet határán a palesztin tüntetők izraeli katonákkal csaptak össze, és palesztin források szerint legalább 41 tüntető meghalt és több száz megsebesült.

INFOSTART

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

A Deep State legyőzése - Jerome R. CorsiA Deep State legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 141 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A magyar középkor csatái - Weiszhár Attila - Weiszhár BalázsA magyar középkor csatái
Könyv - Bolti ár: 3 360 Ft
Internetes ár: 2 856 Ft
15% internetes kedvezménnyel
A Hattyú csillagkép kulcsa - Andrew CollinsA Hattyú csillagkép kulcsa
Könyv - Bolti ár: 4 990 Ft
Internetes ár: 4 200 Ft
16% internetes kedvezménnyel
Horthy naptár 2019 - 4 db EGYÜTT KÜLÖNLEGES KEDVEZMÉNNYEL!!!! - Vitéz nagybányai Horthy Miklós KormányzóHorthy naptár 2019 - 4 db EGYÜTT KÜLÖNLEGES KEDVEZMÉNNYEL!!!!
Naptár - Bolti ár: 14 000 Ft
Internetes ár: 9 990 Ft
29% internetes kedvezménnyel
Az Anunnakik impériuma - Jan Erik SigdellAz Anunnakik impériuma
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 4 050 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat