HunHír.info

2019. Újkenyér hava 22. nap, Ella napja.

Miért veri ki a román patrióta sajtó biztosítékait egy magyar rendszámú turistabusz Gyulafehérváron?

2019. május 19. 08:18
Hunhír.info

Mert egy helyi cég ilyen kisbusszal furikáztatja az oda látogatókat a Nagy Egyesülés városában. Hülye viccnek hangzik, pedig nem az. Valakinek valóban kivájta a szemét, hogy egy gyulafehérvári cég (a neve Artemis Kft. és többek között elektomos járművek forgalmazásával foglalkozik) olyan kisbuszokkal (de legalább eggyel) utaztatja körbe a turistákat Fehér megye fővárosában, amelyek magyar rendszámmal rendelkeznek.

Menedék - Pálfi

Ez igazából nem ügy és nem is hír. Egészen addig, amíg az a valaki képes volt elküldeni egy fotót a „tárgyi bizonyíték”-ról az Active News oldalnak. De még ez se lett volna ügy, ám az ott ücsörgő honféltő újságírók – talán hírínség okán, talán nem – úgy gondolták, hopp, ezt meg kell írni, mert veszélyben a haza.

És megírták. Sőt, alaposan meg is indokolták. Mégpedig azzal, hogy a magyar rendszámú buszocska azért problémás, mert a románok számára Gyulafehérvár jelkép!

Sőt, az éber hírlapírók fel is keresték a cég képviselőit, ám azok nem méltatták őket válaszra. Sejthető módon azért, mert azóta sem tudják felvenni a telefont a röhögéstől.

főtér.ro

Nemzeti Bulvár

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Az Anunnakik impériuma - Jan Erik SigdellAz Anunnakik impériuma
Könyv - Bolti ár: 4 500 Ft
Internetes ár: 4 050 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Deep State legyőzése - Jerome R. CorsiA Deep State legyőzése
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 141 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Engdahl csomag - 4 könyv együtt kedvezőbben - F. William EngdahlEngdahl csomag - 4 könyv együtt kedvezőbben
Könyv - Bolti ár: 17 000 Ft
Internetes ár: 12 999 Ft
24% internetes kedvezménnyel
A hunok Indiában - 3. bővített kiadás - Aradi ÉvaA hunok Indiában - 3. bővített kiadás
Könyv - Bolti ár: 2 950 Ft
Internetes ár: 2 508 Ft
15% internetes kedvezménnyel
Káosz és rend III. - Hajnali sugár - Benkő LászlóKáosz és rend III. - Hajnali sugár
Könyv - Bolti ár: 3 499 Ft
Internetes ár: 2 974 Ft
15% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

hunhir_tudosito

Mai napra rendelt

...betevő falat:

Programajánló

    A HunHír barátai

    Legolvasottabb hírek

    HunHír-Tudósító

    Képtárak

    Felhívások

    Közlemények


    Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
    © 2002-2019 Rockszerda
    Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat